Minden ember eltérően teljesít az élet bizonyos területein – egyes területeken jól boldogul (könnyen tanul verseket, jól tud jegyzetelni), míg másokban gyengébb (csúnyán rajzol, nem érti a használati utasításokat). Vannak azonban, akiknél ez a képességprofil sokkal szórtabb képet mutat, azaz az egyes részképességek között nagyon látványos a különbség. Ilyenkor már kisgyerekkorban egyenes út vezet a szakértői bizottsághoz vagy a nevelési tanácsadóba. Ott kap a gyermek egy diagnózist, amit talán a család nem is ért pontosan, de boldogan viszik az erről szóló papírt az iskolába, mint egyfajta felmentést a rossz jegyek és a szidások alól. Ha minden jól megy, még fejlesztést is kaphat, hogy ne bukjon meg magyarból, mikor a reál tárgyakban meg osztályelső. Sőt amellett, hogy diszgráfiás, diszkalkuliás, diszlexiás, vagy éppen autizmus spektrumzavaros, egyúttal SNI-s (sajátos nevelési igényű) tanulóvá is válik. Az már rögtön kettő címke. Ezt követik az egyéb címkék, amiket a tanároktól és az osztálytársaktól kap majd. A neurodiverzitás a tanulási zavarok és a fogyatékosság egy olyan megközelítése, amely szerint a neurotipikusokétól eltérő agyi működés az emberi génállomány természetes variációjának tekinthető. Ebből kiindulva a neurodivergens emberek állapotát ugyanolyan társadalmi kategóriaként kell elfogadni, mint a nemet vagy a nemzetiséget.